Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Beiratkozás


Óvodai beiratkozás általános információk

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

A hatékony beiratkozás segítéséhez összegyűjtöttük a legfontosabb kérdéseket és válaszokat.

1. Hol találom meg a kötelező felvételt biztosító óvodát?
Az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a KIR hivatali ügyek menüpont Köznevelési intézmények körzethatárait tartalmazó publikus nyilvántartás pontjában vagy a https://kir.hu/korzet oldalon elérhető az óvodai körzeteket tartalmazó nyilvántartás, ahol lehetőség van település, közterület vagy óvoda alapján is keresni. Ezenkívül az intézményekben, illetve a települési önkormányzatoknál a helyben szokásos módon tájékoztatják az érintetteket, így ha esetleg a saját közterületére vonatkozóan nem talál információt a Hivatal honlapján, úgy az önkormányzathoz fordulhat további tájékoztatásért.
2. Mi a teendőm, ha szeretném engedélyeztetni gyermekem óvodakezdésének elhalasztását?
A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május 25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban forduljanak a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási hivatalhoz.
3. Mi a teendőm, ha gyermekem bölcsődés, és még további egy évig a bölcsődében marad?
A bölcsődéknek legkésőbb következő év április 15-éig jelezniük kell az Oktatási Hivatal számára, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek a jogszabályokban meghatározott esetben további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt, és nem kezdi meg az óvodai nevelést. Ha gyermeke is érintett, kérjük, hogy mielőbb egyeztessen a gyermekét ellátó bölcsődével, hogy a szükséges bejelentést megtették-e a Hivatal felé, Ön pedig ne jelentkeztesse gyermekét ebben a beiratkozási időszakban óvodába.
4. Mi a teendőm, ha éppen külföldön élünk vagy költözünk, ezért gyermekem nem kezdi meg Magyarországon az óvodai nevelést?
A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.